Improvizáció Cselekvés
Ez a definíció érvényes a légzésre is, hiszen nem gondolom át előre, nem készülök fel rá, hanem „beszív – kifúj”… Improvizálok? Nem, hanem lélegzem…
Vagy érvényes a járásra, hiszen nem készülök fel rá, nem gondolom át, hanem „egyik láb – másik láb”… Improvizálok? Nem, hanem haladok…
Vagy akár egy baráti beszélgetésre, hiszen nem készülök fel rá előre, lejegyzetelve mit akarok mondani, majd felolvasom azt, hanem jönnek a szavak… Improvizálok? Nem, hanem beszélgetek…
Biztos volt már veled is hasonló:
- Mondj valamit!
- Mit?
- Bármit.
- Zöld.
- Ne csak egy szót!
- Zöld, vasaló, kávé, szirénahang, lábujj, pikk ász, doboz…
Ennek se füle, se farka; rögtönöztem. Improvizáltam? Nem, hiszen hiányzott az a „valami”. Ha viszont benne van az a „valami”, akkor már nem improvizáció, hanem konkrétan az ami (légzés, járás, beszélgetés…). Az a „valami” meg nem más, mint egy cselekvés, mely lehet egy tett végrehajtása vagy egy szándék megvalósítása.
Az improvizáció valójában egy címke, amit akkor használunk, amikor nem tudjuk, minek nevezzük „azt”.
Azt mondtam, hogy a Tricksy-nek szerves része az improvizáció, ami az előző pár sor után minimum ambivalens vagy értelmezhetetlen. Ennek okán a helyes mondat:
A Tricksy-nek szerves része a cselekvés, amely lehet bármilyen tett végrehajtása és/vagy bármilyen szándék megvalósítása.
Ez így nagyon tömény filozófia, és hogy emészthetővé váljon, ide citálom egyik kedvelt idézetemet Ludwig Wittgenstein-től:
„Mi a filozófia célja? Az, hogy megmutassa a légynek a csapdából kivezető utat.”
Lássuk hát azt az ösvényt...
"Valami"
A táncot akár a produkció, akár az „érintés nyelve” irányából közelítjük meg, abban megegyeznek, hogy „valamit” meg akarunk mutatni, vagy ki akarunk fejezni; produkció esetében a nézőnek, érintés esetén a partnerünknek. Produkciónál ezt a „valamit” többnyire a koreográfus állítja össze, de a szabadidőnk akkor válik a sajátunkká, ha azt mi magunk határozzuk meg.
Meghatározhatja-e azt bárki, hogy miről fogunk beszélgetni a barátainkkal?
Az igaz, hogy a környezetünk hatással van ránk, de ugyanilyen hatással vagyunk mi is a környezetünkre, ami maga a szinergia. Mikor elkezdünk egy kötetlen baráti beszélgetést, az úgy festhet, hogy improvizálunk, hiszen nem készültünk fel rá előre. Valójában viszont az első pillanatban már tudjuk, hogy éppen akkor mit akarunk kifejezni, és ennek eléréséhez válogatjuk szavainkat, folyamatosan figyelve arra, hogy a partnerünk megértse annak tartalmát.
Számtalanszor hallottam már, hogy „milyen jót beszélgettem ebéd közben / munka után / tegnap…" de azt még egyszer sem, hogy "milyen jót improvizáltam…"
Miről szoktunk beszélgetni?
Bármiről – mindenről, (örömről, bánatról, szakmáról, hobbiról...), illetve valójában arról, hogy a minket ért „hatások” milyen érzéseket váltottak ki belőlünk, és fontos, hogy ezeket az érzéseinket megosszuk egymással. Ehhez még hozzátartozik, hogy nem mindenről mindenkivel, hanem egyéni szimpátia alapján válogatunk, hogy kivel éppen mit. Például az ólomkatona készítés rejtelmeit nem valószínű, hogy egy kertésszel fogjuk megvitatni.
A beszélgetés elengedhetetlen feltétele, hogy egy nyelvet beszéljünk, és a tánc is egy ilyen közös nyelv. Tehát beszélgethetünk a tánc nyelvén is "bármiről – mindenről" ... és, ha még ismeretlen a beszélgető társunk, egy valami biztos, ami mindkettőnkből érzéseket vált ki éppen akkor, éppen ott...
Az a zene.
A tánc a dinamikus érintés művészi nyelve.
A különböző táncok nem eltérő idegen nyelvek sokasága, hanem egyazon nyelvnek változatos nyelvjárásai, és ami érthetővé teszi, bármelyik nyelvjárást is szereted, az a testbeszéd.
Tricksy, ahol a tánc a testbeszéd.
Erről fogok beszélni a következő posztban. (Az érintés misztériuma)