Noverre levelei

  Maga az emberi test egy csodálatosan megalkotott rendszer. Talán a földön mi vagyunk az egyetlen szárazföldi élőlény, amely a két sarkkör között szinte mindenhol „otthon” van. A színpadi táncosoknak kiemelten fontosak az anatómiai ismeretek, mivel a képességeik határán, illetve azok kiterjesztésén dolgoznak. Ezzel szemben a szabadidőtáncban nem a határokat feszegetjük, hanem a határokon belül akarjuk jól érezni magunkat, így elegendő az általános anatómiai ismeret, amely az egészségmegőrzésünket szolgálja.

  Szabadidőtáncosokat nem „képzünk”, hanem együtt táncolunk velük, segítve a szórakoztató, tartalmas kikapcsolódásuk megvalósulását. Jó példa lehet erre a szabadidős futás, ahol szintén nem a rekordok megdöntése, vagy egy szintidő elérése a cél, hanem maga a futás-élmény átélése, addig amíg az kellemes. (A személyi edzőm ne álljon megafonnal a pálya szélén, szajkózva hogy „Bírod még… Még egy kör belefér…”, mikor már majdnem összeesem, de figyeljen oda a mozgásomra és segítsen ezt-azt javítani, hogy tíz év múlva is örömömet leljem a futásban.)

• Szabadidőtáncban mozgástechnikáról beszélhetünk, és azt kell az egyén anatómiájához, képességeihez illeszteni. Ebből fog megszületni az Ő tánctechnikája (és nem a standardok minél tökéletesebb megvalósításából, túlszárnyalásából).

  Mi lett volna, ha Pollock festi meg a Sixtus-kápolna mennyezetét? Noverre ide kapcsolódó meglátásában van egy szóösszetétel: „művészi fejlődés”, amit a szabadidőtáncra csak nagyon kifacsarva lehet értelmezni. A színpadi tánc világában viszonylag könnyen értelmezhető, mert ott az előadásmódon van a hangsúly. Van egy koreográfus, megfogalmaz egy mondanivalót, amit lefordít a tánc nyelvére és a táncos előadja, hasonlóan, mint amikor egy verset előadnak. Lehet értelmezni a művészi hatást és lehet szintekre bontani az előadás minőségét, amivel meg lehet jeleníteni a fejlődést. Ezzel szemben a szabadidőtánc vegytiszta improvizáció, aminek vagy van, vagy nincs mondanivalója, de ha van is, lehet, hogy csak összefüggéstelen gondolattöredékekből áll. Önálló levelek egy erdő lombozatában, s még az sem biztos, hogy azonos fáról származnak.
A szabadidőtáncban a „művészi fejlődést” meghatározni olyan, mintha sorrendbe akarnánk rendezni a földön elhangzott összes nevetést.

• A szabadidőtáncban a táncos személyiségét és stílusát el kell fogadni, tiszteletben kell tartani és segíteni a táncost abban, hogy ő formálja azt arra, amerre ő szeretné.

  Noverre további három meglátása szintén csak a (koreografált) színpadi táncra értelmezhető. A szabadidőtánc nem előadás, hanem inkább egy baráti beszélgetés és erősen kétlem, hogy így indulnának a baráti beszélgetések:
- Nem ülünk be ide beszélgetni? A héten pontosan összeírtam miket fogok mondani, és hogy arra te mit fogsz válaszolni…

  Nonszensz

  A hobbi és szabadidős tánc oktatásában mégis ez a domináns. Figurákat, kombinációkat, kötéseket, sorrendiséget és azok technikai kivitelezését tanítják. Majd azt mondják, hogy gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj… (pl. a bulikban). Olyan ez, mintha egy (hangzó) nyelvet a helyesíráson keresztül akarnánk megtanítani. Vennénk a szavak szótári alakját, mellé csapnánk a nyelvtani szabályokat és még betűzni is tudnánk a halmozottan többszörösen összetett szavakat… Majd hazaküldenek, hogy fogalmazzunk már meg egy novellát…
- De Ember! A szavak értelmének bemutatása valahol elmaradt. Le tudom betűzni, hogy „hajnal” és azt is tudom, hogy pontos j-vel kell írni… De mi az a hajnal?
- Hát az, ami a reggel előtt van.

Spoiler veszély!

Elárulom: Nem az. Sokkal több annál.

• A mozgásnak nem csak fizikai jellemzői vannak, hanem jelentése, tartalma is.
• A zene alkotóelemei (pl. ütem, ritmus, dallam) a partnereddel való találkozási (kapcsolódási) pontokat mutatják meg, nem a mondanivalódat határozzák meg.
• A díszlet, a jelmez, a smink valójában nem számítanak (hajnalban a sokadik áttáncolt óra után ezek még korlátozhatnak is). A lényeg az, amit és ahogy mondasz, közvetlenül annak, akivel (és nem akinek) táncolsz.