Parkettvagyszínpad?
A tánc nem produkció (bár a produkció lehet tánc), hanem a dinamikus érintés művészi nyelve. Ha a hangzás sora a hang–beszéd–dal, akkor a mozgás sora a mozdulat–testbeszéd–tánc. Ezzel szemben – a színművészet és a pantomim kivételével – a megvalósuló táncoktatásokban nincs közvetlen jelentéstartalom, csak mozgás-minőség, technika és kombináció. A táncos egy megjelenítő eszközzé vált, mágusból illuzionista lett.
Az elmúlt pár évtized alatt megfordultam pár tánciskolában, számtalan oktató mindenféle óráján, ahol mindig ezt tapasztaltam… Az egyik legmagasabb szintű megnyilvánulásai ennek az úgynevezett figurakatalógusok, amikben például meg vannak határozva, hogy milyen bontásban, és milyen ritmikával kell táncolni. De hogy azok milyen jelentéstartalommal bírnak…
Olyan, mint a szexológia. Pontosan (tudományosan) leírja a nemi élet minden biológiai aspektusát, de a szeretkezés valósága valójában ismeretlen terület a számára. (Nem, a Kámaszútra sem erről szól, bár van némi átfedés. ;-) )
Előadó, néző, vagy résztvevő?
Mielőtt félreértenéd: A jelenlegi táncoktatás nem rossz vagy hibás, „csak” hiányos.
Az elmúlt évek alatt (eleinte ösztönösen, majd egyre tudatosabban), ahogy jártam az oktatók óráira (volt, hogy mesterek, volt, hogy iparosok), azt kerestem, hogy az ő professzionalizmusukat miképpen lehet jelentéssel megtölteni. Technikai hasonlattal élve: Ők az évek során a sétarepülőből kontinenseket összekötő szuperszonikus technikai csodává fejlesztették a repülőt és üzemeltetik azokat. Én ezeken a gépeken nem vagyok több, mint egy utaskísérő, akinek az a feladata, hogy az utazás tartalmassá váljon.
A tánctörténelem során a középkorban volt egy határozott váltás, ami a korábbi megközelítést szinte teljesen száműzte a táncból, és a szórakoztatást (nem a szórakozást) tűzte zászlajára. Ennek a szórakoztatásnak értünk el egy magas minőségű állapotába, és ezt a szemléletet szolgálják ki a tánciskolai oktatások is.
Egy másik megközelítési módja a táncnak, mikor a táncot a természetben megjelenő párzási tánctól eredeztetjük, ahol a „produkcióval” felhívjuk magunkra a figyelmet. Ebben is a lényegi elem az „Én megmutatom”…
...de ma már a passzív (nézői) jelenlét helyett az aktív szórakozásra van igényünk.
Egy mesés nyári napon Te melyiket választanád? Megvárod a Balaton partján, amíg a párod átússza a Balatont, vagy kezdtek együtt egy jeges kávéval, lementek a strandra úszni egyet, esetleg csónakáztok is, majd beültök egy hangulatos vendéglőbe ebédelni.
Én az utóbbit.
A táncoknak számtalan meseszép aspektusuk van, amit technikailag a „profi” táncosok mesteri szintre csiszoltak. (Köszönet érte.) Mi ezt a technikát leegyszerűsítjük, a mindennapi használatra alkalmassá tesszük, és megtöltjük a saját gondolatainkkal, mondanivalónkkal annak érdekében, hogy beszélgetni tudjunk. Az akadémikus nyelvet tesszük alkalmassá a mindennapi használatra, mikor egy minket éppen foglalkoztató témáról nem tanulmányt akarunk írni, hanem beszélgetni róla.
Ahhoz, hogy egy új környezetben megértsünk másokat, és megértessük magunkat, első lépésként az adott nyelv szavainak jelentéstartalmát kell megismernünk, nem a helyesírását és a nyelvtani szabályait. Egy beszélgetésnek elengedhetetlen feltétele, hogy egy nyelvet beszéljünk. A táncban (mozgásban) ez a nyelv a testbeszéd. Az egyes mozdulatoknak tartalmi jelentésük (is) van. Némelyik önálló jelentéssel bír, és van, ami az együttes értelmezéshez járul hozzá (pont, mint a beszélt nyelvekben). A Tricksy-ben a testbeszéd jelentéstartalma van a fókuszban, így az egyes mozdulatoknál a kifejezés értelmezése a kezdet, majd a megértést követi a technikai megvalósítás csiszolása.
A Tricksy filozófiája alapján, a tánc nem egy színpadi produkció a közönségnek, hanem egy társalgási forma a résztvevők között, mely folyamatosan alkalmazkodik hozzájuk.
A Tricksy-nek szerves része az improvizáció, ami első hallásra esetleg félelmet kelthet, de látni fogod, hogy valójában nincs mitől tartanod.
Erről fogok beszélni a következő posztban. (Improvizáció, mint mumus)